Ablatívuszi határozórag-rendszerünk változatai a középmagyar kor hivatali nyelvhasználatában

Az önálló fõnevekbõl létrejött ablatívuszi testes – szekunder – határozóragjaink (a delativus, az elativus és a tulajdonképpeni ablativus) az õsmagyar kor végén, illetve az ómagyar korban alakultak ki, majd nyerték el mai alakjukat (alakváltozataikat). E határozóragjaink eredendõen nem alkottak formális rendszert. Rendszerszerû „összefejlõdésük” a kései ómagyar kortól kezdõdõen, a középmagyar kor folyamán zajlott. A középmagyar korban e mikrorendszer számos változata élt egymás mellett, sõt egymásra hatva. (PAPP LÁSZLÓ egyenesen „forrongó állapot”-ot említ, vö. 1961: 214). E változatok leírását, összefüggéseik feltárását leginkább célravezetõen a tér, az idõ és a társadalom aspektusát együtt láttató dimenzionális nyelvészeti megközelítés kínálja. A jelen elõadásban mindenekelõtt a társadalom aspektusára, ezzel együtt a városok hivatali nyelvhasználatának változataira kívánok fókuszálni. A feldolgozott források a középmagyar kori hivatali írásbeliség dokumentumain belül az ún. boszorkányperek anyagából kerülnek ki. Az elõadásban érintett városok (Pozsony, Nagyszombat, Máramaros, Nagybánya, Kolozsvár) önálló esettanulmányként is figyelemre méltóak, egymás mellé állításuk ugyanakkor a majdan kialakuló, lassan formálódó nyelvi sztenderd felé is utat mutat.